Dr. Tóth Ferenc fül-orr-gégész-audiológus szakorvos
Dr. Tóth Ferenc
fül-orr-gégész-audiológus szakorvos
A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karán végeztem 2011-ben. Az egyetem elvégzését követően a Békés Megyei Központi Kórház gyulai Fül-Orr-Gége Osztályán dolgoztam, ahol széles tapasztalatot szereztem a felnőtt és gyermek fül-orr-gégészetben egyaránt. 2018-ban szereztem első szakvizsgámat majd második szakvizsgámat 2021-ben audiológiából a Szegedi Tudományegyetemen. 2020-tól az Észak- Közép-budai Centrum Új Szent János Kórház és Szakrendelő Fül-Orr-Gége és Szájsebészeti Osztályán dolgoztam szakorvosként. 2023-tól ismét Békés Vármegyében folytatom pályafutásomat a Békés Vármegyei Központi Kórház Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Osztályán, szakorvosként és osztályvezető helyettesként. Szakvizsgámat követő években lehetőségem nyílt műtéti palettám kiszélesítésére a Pest Megyei Flór Ferenc, illetve a Szent János Kórházban. Emellett több fővárosi magánklinikán – Medicover, Ezüstfény Magánklinika – is praktizáltam. 2024 januárjában kezdem magánrendelésemet Békéscsabán a Viktofon Hallásvizsgáló Stúdiójában, ahol továbbra is a tőlem elvárható precizitással és szakmai alapossággal végzem diagnosztikai és gyógyító munkámat. Rendelésemen teljes körű gyermek és felnőtt fül-orr-gégészeti, szédülésdiagnosztikai, valamint fej- nyaksebészeti járóbeteg ellátást végzek. A hallókészülék stúdió modern, csúcstechnológiájú berendezéseinek segítségével, korszerű hallókészülék ellátást nyújtunk pácienseinknek. Tagja vagyok a Magyar Orvosi Kamarának és a Magyar Fül- Orr-Gége és Fej-Nyaksebészeti Egyesületnek.
Fül
- Krónikus középfülgyulladás miatt végzett mikroszkópos műtétek (ventillációs tubus behelyezés, tympanoplastica)
Orr és orrmelléküregek
- gyakori orrvérzések műtéti ellátása
- Orrsövényplastica, orrkagyló megkisebbítő műtétek
- idült orr- és orrmelléküregi betegségek (orrpolipok, papillomák, daganatok) endoszkópos minimál invazív műtéti megoldása (FESS-műtétek)
Garat, gége és szájüreg
- mandulaműtétek: orrmandula, garatmandula eltávolítás, nyelvgyöki mandula, garatmandula megkissebítése (koblátorral végzett mandulaműtétek is)
- hangszalag-betegségek mikrosebészete operációs mikroszkóppal
- nyálmirigydaganatok (fültőmirigy, állkapocs alatti nyálmirigy) műtéti eltávolítása
- HPV vírus okozta garat, gége papillomák műtéti megoldása
- garatban, gégében és nyakon elhelyezkedő jó- és rosszindulatú daganatok eltávolítása, fej-nyak területi bőrdaganatok műtéti eltávolítása valamint plasztikai megoldása
- nyaki ciszták műtéti eltávolítása
- horkolásgátló műtétek
